ÁLDÁS

 

  ÁLDÁS

Aki áldást mond, azon keresztül Isten ereje és fénye nyilvánul meg.'

Áldás

A hittel, meggyőződéssel hangosan kimondott áldó imádság a megvalósulásra törekszik.
Akit, vagy amit megáldunk megerősödik, megszépül.
Aki áldást mond, azon keresztül Isten ereje és fénye nyilvánul meg.
Amen.

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.

Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.

Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén
Az Istent!

Amen.

'A hála kifejezése keresztény életünk tengelye'


HÁLA, HOGY MAGAD ADTAD ÉRTÜNK

Hála, hogy magad adtad értünk,
Úgy oly teljesen ott a kereszten.
Drága Urunk, drága Urunk.
Bűnünk, vétkeink mind eltörölted,
Véred mosta el, mind elfeledted.
Hála Urunk, hála Urunk!

Szeretlek Uram, őszintén Uram,
És nem érthetem meg,
Hogy mért szeretsz úgy!
Mélyebb öröm nincs, szívem Tőled él,
Ó a legfőbb vágyam az: bennem épp úgy,
Bár gyönyörködnél!

Gyógyító Urunk, kín, seb borított,
Félnünk nincs miért, ó, mert úgy szeretsz.
Drága Urunk, drága Urunk.
Műved készen áll, győztél a síron,
Váltságod csodás, teljes valóság.
Hála Urunk, hála Urunk!

Szeretlek Uram, őszintén Uram,
És nem érthetem meg,
Hogy mért szeretsz úgy!
Mélyebb öröm nincs, szívem Tőled él,
Ó a legfőbb vágyam az: bennem épp úgy,
Bár gyönyörködnél!